Yesterday - Aranykor

Natalie kifelé a tökéletes főállású anya: kovászoskenyér, natúr ruha, ötmillió követő. Belül egy nő, akinek szülés után azonnal futócipőt nyomtak a kezébe, és aki a szülés utáni depresszió csendjében meghozta élete legmagányosabb elhatározását: addig tetteti a tökéletes feleség szerepét, amíg egyszer igazzá nem válik.

Szerethetünk valakit „parancsra” – és bűn, ha az anyai szeretet nem az első pillanatban alakul ki?

Egy reggel 1855-ben ébred, és a történet onnantól egyszerre nyugtalanít és tart fogva – miközben egymás után dönti le a tabukat, amikről hallgatni szoktunk.

A könyv nem gúnyrajz, Natalie nem gonosz, nem is áldozat: egy tragédia hőse, akit megannyi tabut döntögetve a nem rá illő szerep tör össze – testben, elmében, lélekben.

Számomra a legfájóbb gondolat: a vallás és a patriarchátus legpusztítóbb terméke az a hit, hogy a megváltás a férfiak általi elfogadásban rejlik. Ezért formáljuk magunkat kedvesre, alakíthatóra, tisztára az ő igényeiknek, míg végül már az ő szemükkel nézzük és az ő mércéjükkel ítéljük meg önmagunkat.

A történet két csendes igazsággal enged el: aki a megváltását másoknak való állandó megfelelésben keresi, lassan eltűnik a saját életéből – önmagunkat csak saját magunk által kaphatjuk újra vissza.